Ugrás a fő tartalomra

Véletlenül meghallottam

A tarló közül egy sárga lepke repült, az utolsó fényben mindig megnyugvó égbolt irányába. Durga tekintetével követte a kellemes kis kontúrt, mikor mögötte feltűnt a menetrend szerinti sárkány. A sárkány zajos szárnyaira hat apró, kócos négylábú vonyítva reagált és a rét túlsó felén addig kísérték a különös lényt, amíg gazdájuk épített határán egymás hátára nem kenődtek. A kudarcos vadászat után csend lett, amit egyedül a sárkány hatalmas szárnyainak suhogása töltött meg élettel. Durga tátott szájjal nézte a lepke helyét betöltő lény suhanását. A nap úgy bukott le, mintha egy hanyagul az asztalra vetett narancs huppanna a konyhakőre, magával víve színének és illatának minden báját. A sárkány helyét átvették a sötét hegyoldal rejtélyes felvillanó fényei, amik a semmiből tűntek elő, hogy minden logikusan magyarázható történetet megcáfolva cikázzanak fel s alá, mielőtt a feketeség végleg uralma alá hajtja a tájat. Durga álmokban rögzült, felülírhatatlan, édes, ismerős tájakon járt és magával vitte reményeink könnyes listáját. - Holnap győzni fogunk! - suttogta a dermedt sötétségbe és én véletlenül meghallottam.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Női identitásod mint áru? /nőnapra/

Szívem szerint egy gyűjtés következne itt arról, hogy milyen mocskos módja van a női identitással való kufárkodásnak, ugyanis kuruzslók egész hada lepte el a virtuális világot. De hogy ne legyen nagyon bő lére eresztve helyette a teljesség igénye nélküli felsorolás következik. Hol a vérrel festés hozza meg majd a hőn áhított és elveszített nőiességedet, hol szertartások - akár drogok bevonásával - méhszertartások /pin@gőzölés/ öröm vagy transztáncok /tingli-tangli szabadon "mert mi másokat nem fogunk követni" jobbra zár balra zár szanaszét, ettől leszünk szabadok. Általános körítés a papnőség, kis archetípusos duma, némi gagyi légzőgyakorlat. Elvonulások amik egyszerű receptek a gyógyulásra.  Ha esetleg bármelyikben volt már részed ne bánd, mert nagyon jól működő pszichológiai csapda áldozata lettél. Törődj bele ez van! Az a bizonyos egyszerű recept Végy egy bizonytalan lelkiállapotú embert és kínálj neki azonnali és nagyon egyszerű gyógyulást, tisztulást, egészséget vagy val

Sóhaj vagy kérés

Egy állandósult gondolat, mardossa a torkomat, mint az idei tavasz - általa - lassúlni látszik az ébredésre váró akarat.

Zavaros, boldog álom

Viharzöld fák között, fekete napsütés, friss gesztenyefalevél lábam nyomán. Érzéki forrássá keveredik a várakozás és a betonkeményre fagyott homály. Porszínes sikátor dongásában, érző tekintetű kívülálló nyakára csúszik egy segélykiáltás. Egyetlen kerek mosollyal törli le a kétségbeesés gyanúját az egész világról. Állj! Minden rendben van. Ezt álmodtam, ma délután.