Homok

- Ez vajon kinek szól? Észrevetted, hogy sehol egy teremtett lélek? - kérdezte Galagonya. 

Ketten haladtak a kihalt úton. Jobb kéz felől egy iskola épülete kongott az ürességtől de mégis szólt benne a hangos bemondó. Propaganda arról, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy beilleszthető legyél a keretbe. Valaki jó ötletnek találta almazöldre pingálni az egymáshoz ragasztott dobozépületeket. 

- Kedvem lenne filmezni. Annyira bizarr nem? - kérdezte Galagonya. Teljesen a hatása alá került a látottaknak.

- Te meg fotózhatnál! Nincs kedved? - próbálta szóra bírni és egyben elhessegetni Liliom félelmét.  

- Nincs. Tűnjünk innen! - válaszolta Liliom. 

- Maradjunk még egy kicsit! - kérlelte Galagonya, de nem is törődvén a válasszal balra fordult. Lába mély homokba süllyedt. Lomhán csúszkálva haladtak a Tanácsháza irányába. Az barna volt, rajta piros felirat: TANÁCSHÁZA.  

Mindent belepett a csend. Sehol egy ember, sehol egy autó. Még madárcsicsergés és szúnyogzümmögés sem volt. Pedig a nap hét ágra sütött. Túrták maguk alatt a homokot. Ilyen mély homok egy kisváros közepén? 

Galagonya rájött, ha a cipőjének orrára áll szaladni is tud benne. Kacagva mutatta Liliomnak hogy néz ki futás közben, de Liliom arcán kétely ült. 

Galagonya nem volt hajlandó foglalkozni azzal a tekintettel. Jól érezte magát. Liliomot szerfölött zavarta Galagonya hangos nevetése. 

A nevetés hatására egy tíz év körüli kislány jelent meg az egyik ház sarkánál és Galagonya felé indult. A kislányon napszítta, kék rágógumi-márkás póló és ugyanolyan napszítta, kék rövidnadrág volt. Magasra húzott tornazoknija és fehér iskolai tornacipője nem illett a korba. 

- Várjunk csak? - szólalt meg Galagonya - Tanácsháza? - motyogta magában, majd a kislányra nézett.

- Hát és te? Honnan csöppentél ide? Hova tűntek a többiek? - kérdezte a kislányt. Az nem nézett föl. Szemlesütve belecsimpaszkodott Galagonya jobb kezébe. 

Galagonya elmosolyodott és össze vissza beszélt; az almazöld iskoláról, az oda nem illő homokról és a hangosbemondó szövegéről. 

Egy négy év körüli kisfiú kukucskált egy villanyoszlop mögül és felbátorodva a látottakon Galagonya irányába indult. 

Galagonya csak beszélt, beszélt és gyűltek köré a gyerekek. 

- Nem tetszik ez nekem. Ne beszélgess velük! - mondta Liliom. 

Ettől a gyerekek láthatóan megszeppentek és ahogyan jöttek el is mentek, beszélhetett Galagonya nekik akármilyen szépen. 

De Galagonya most sem keseredett el, hanem elindult jobbra, mert végre emberi hangokat hallott.  

A szocreál főút mögött egy óbarokk faluba csöppent. Templom, parókia és két tucat kőszobor. A szobrok szenteket ábrázoltak. Fél embernagyságú, sötétszürke testük virágfüzérekkel volt feldíszítve. 

Galagonyának a filmfelvételen járt az agya. Liliom szokásához híven kicsivel Galagonya mögött állt meg. A szobroktól távolabb emberek nagyobb csoportja várt valamire. 

Jól tették, mert ekkor az altemplomból egy papot két oldaláról támogatva húzott fel pár markos legény. A pap feje borotvált volt, arca vörös, rajta arany és fehér, gazdagon hímzett miseruha. 

- Mi lehet a baja? - kérdezte Galagonya félhangosan. 

Kellő távolságban álltak ahhoz, hogy nem vette észre őket senki. Főleg azért nem, mert mindenki a papot nézte. 

A pap mintha viaskodott volna a legényekkel, pedig ehhez nem sok erőt adott neki az ő Istene. Alacsony, vézna kis alak volt. 

- Ma itt tartom a misét. Ezen a szent helyen. - üvöltötte s Galagonya számára egyértelművé vált, hogy miért nem tudott egyedül menni. Elnevette magát, miközben két kezével takarta száját és Liliomra nézett.

Liliom is mosolygott. Végre nem félt. 

És valóban a pap azon a szent helyen, kint a szabadban megállt, háttal a tömegnek és láthatóan misére készült.  

A hívek egyáltalán nem háborodtak föl, hanem összekulcsolták kezeiket, lesütötték szemeiket és vártak. Úgy tűnt, az alkalom nem kivételes, hanem nagyon is megszokott. 

Galagonya ekkor érezte meg először, hogy tele van a szája homokkal. Köpni szeretett volna, de illetlenségnek tartotta, így szájában gyűjtötte homokos nyálát. 

- Ezt én nem nyelem le. - gondolta. 

A pap előhúzott egy kis, színes üveget a miseruha alól és meghúzta.  Az üveg gyönyörű volt. Csillogott rajta a napfény és messziről is jól látszott, hogy nem illik a korba. Galagonyának ekkor átfutott az agyán a gondolat, hogy valahogy itt senki és semmi nem illik az ő 2014-es évébe. Ilyen szemmel nézett körül és megrémült a látottakon. De cselekvésre már nem volt idő, mert ekkor a pap, recitáló hangon a következő szavakkal megnyitotta a misét: 

- Tudjátok mit?  Baszódjatok meg rohadt kis kísértetek!- üvöltötte.

Galagonya ekkor érezte először azt, hogy talán nem jó helyen jár. Attól tartott óriási verekedés tör ki a hívek között, de meglepetésére az egész társaság, mintha csak erre a pillanatra várt volna és hangos hahotázásban tört ki. 

Galagonya Liliom felé fordult, akivel szavak nélkül, egy szemvillanás alatt megbeszélték, hogy nagyon gyorsan lelépnek a helyszínről. 

Vissza a szocos főútra, végig az almazöld iskola mellett, szájában a homokos nyállal, kézen fogva szaladtak a dombig, ahonnan jöttek. 

A domb zöld volt, telis-tele madarakkal és bogarakkal. Ez megnyugtatóan hatott mindkettőjükre

...és hogy mi várta őket a domb túloldalán?

Nagy levegő, szemkinyitás s Galagonya ott feküdt az ő 2014-es virágos párnáján. Mellette Liliom mélyen aludt. Szeretett volna egy nagyot nevetni, de előtte szédülten kikóválygott a fürdőszobába és köpött egyet. 

A mosdókagylóban lassan csúszott a lefolyó irányába egy aprócska aranyszínű homokkupac.