Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Magatokban beszéltek

Világító lapokon magatokban beszéltek.
Felolvasom magamnak a nem is szép mesétek.
A gyűlölet ordibál, máskor meg hallgat,
Az aranyközéptől messze messze ballag.

Fullasztó légkör a kék bárban,
Homályosan látom, mit úgy vártam.
Tavasz zavar ki egy apró rétre, mi lila-fehér,
Mit nekem virtuális blabla, az erdőm egy misével felér.



Legutóbbi bejegyzések

Csak test

Elmém a nap-éj körforgás, alatta testem apró napraforgó.
Jobboldali feszülő hátizmom, személyhiánytartó,
Terhelésre nagyot mozgó szívem, szomorúságdobbantó.
Szemem pici fényfelszedő csipesz, bánatlecsapó berendezéssel.
Kezem levél. Fényből fakaszt energiát belsőm köré.

Csupa szeretett kacatom viseli lehajtott fejjel, belső éjszakáimat.
Hiányzol!








Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

Na most mondd!

Na most mondd, --- hogy lássam
jobb helyen vagy nálam!
Az ég is --- ott kékebb
a szemed újra fényes.
És ott van --- a várban
kit ezer éve láttam.
Egy éle --- sebb tényben,
mit nem viselek még nem.
A háttér --- meg lágyabb,
mint régi balatoni másnap
A hajad --- egy szellő
simítja lágyan lentről.
Alattad  --- a mélyben
egy világ tombol éppen.
Vagy kettő  --- vagy három
középről ritkán látom.
Kábulat --- és fogság,
kis rabság e szabadság.
Nem bánom --- nem szánom,
csak mondd meg mit kell várnom!
Csak tudjam --- majd lássam,
hogy jobb helyen lesz váram.




Zóna

Színes lufikkal zuhannál,
Hidegben autóban utaznál,
Üvegablakból nyugodtan bambulnál,
Szeretnél de semmit sem mutatnál.

Hogy érintsen a világ de épp ne,
Kincsnek vélt életed védje,
Kétséges kényelmed értse,
A hatás legyen pont annyira enyhe
Hogy változás legyen de mégse.

Ha nem esnél puhára,
Ha fáznál és figyelnél vigyázva,
Ha szeretnél s szerethetnélek viszont,
Talán vagy biztosan fájna
Este a lélek, reggel a test kiabálna.
De változnál s változnék én is.
A fájdalmunk oszlana,
S még az a vajas kalács is szebben foszlana.





Ha pislogok

Zárt ablakaim mögött a fèny árnyèk s az árnyèk fèny.
A világ megfordul egy pillanatra.
Besötètített szobámban a negatív pozitív.
Tarthatatlan villanás, sötèt játèk.
A szemed ès a hajad fehèr s az èg fekete.
Ezt viszem e magammal vagy a másikat?
Fekete napot ès vakító fehér èjszakákat vagy azokat a kis pontokat az ègen?
Megmarad e minden annak ami?
De vajon mi minden?


Mínusz én világ

Ha nem lennék nem lenne bátorságom,
Betűkből összehordott ágas-bogasságom.
Nem sírnál - ha nem lennék - értem
S én nem bánnám - de ezt most nem értem.
A jelenhez képest lenne csak hiány.
Naptól takart részem alatt nem lenne árny,
S egy kismadár eggyel kevesebbet szólna,
Nem lépnék előre, így sima maradna egy őszi tócsa.

Persze csak ha nem mennél arra,
Valami hiány érzéstől némán hajtva.
Fejedet lógatva néznéd a tócsát ott lennt
S belelépnél, hogy azt a furcsa ürességet
- amiben épp magadat nézed -
szétkend.


Soha

Gyönyörű volt a reggel.
Bokros, fás és sárga meg rózsaszín.
Egy tegnaputáni vágyban és hársfatealázban vártam, vártam rád.
Üzenni már nem akartam semmit.
Ismered az egyetlen szót, ami mindent, mindent, mindent felülír.
Mint ez a hajnali némaság.
A madaras mondókák nélküli, cifrátlan, igaz, egyszerű valóság.
Nejlonzacskót kerestem, hogy gyűrött érzéseim belepakoljam pár viszonzatlan, átlátszó kupacba.
Kiszórtam a gondolatmorzsákat ide, ide, ide, ide ebbe a világító dobozba.
S az üres szatyor tele lett anyagtalan tartalmam legjavával.
Fiókba tettem, hogy célba ne érjen soha, soha, soha, soha, soha.



Rajzolt kosarak

Spontán vergődés egy világméretű pókhálón.
Dogma, megélhetés és üres lelkesedés dulakodik.
Mémháború a követhetővé vált kollektív tudatban.
Mi etetjük, ő befolyásol. Kölcsönösen irányított együttélés.

Itt! Ahol tényleg nincs se, tér se idő.
Kényelmes másolata a nagy halmaznak.
Hihetem, hogy létezem önmagam nélkül.
Összekapcsolt profilom nem érez fájdalmat.

Kampányzaj keveredik a tücsökciripelésbe
És nem jut eszembe annak az isteni rozénak a neve.
Rányomok, beírom, keresem, ámulok, eltűnök.
Valahol már várják, hogy dobáljak végre egy rajzolt kosárba.

Mit főzzek, mit vegyek, hova menjek, mit élvezzek?
Mit csinál, hogy néz ki, kivel van, mit gondol?
Mi történt, hol történt, hogy történt, megtörtént?
Megosszam, ne osszam, beszóljak, ne szóljak?
Pörgeted? Ki ez már? Emlékszel?
Újat és jobbat és többet és hozzad és kínából? Nem baj.
Kicsi lett? Másikat. Elszakadt? Kidobtad? Megetted? Megittad?
Tanfolyam online? Hm? Kamuzott? Összejött? Elmúlt?
Pornóztál? Olvastál? Lájkolták? Utálnak? Beszó…

Kétélű és lassan ölő

Kétélű és lassan ölő egy csoportba jártak.
Kényszeresen kiabáltak s dogmákat zabáltak.
Telítődött gyomraikból az asztalra hánytak,
Mindezért meg tiszteletet s mester jelzőt vártak.

Kétélű az elmében élt, mókuskerék táncban,
"Intellektus" nevet kapott, e macsó kis világban.
Lassanölő testvérkéje az "Ego" nevet kapta,
Kettejük frigynászából meg született a "Blabla".

"Blabla" nem volt értelmes lény, bár sokszor annak látszott.
Behálózta, széles nyállal az emberi lápot.
Gyönyörködött önmagában másra se volt gondja,
Én meg csak az asztalt néztem.

Kinek van egy rongya?









Fénygén

Valahol a felszín alatt fényes gének élnek.

Kaparom meg piszkálgatom. Kemény minden réteg.

Talán kékek, ketten sárgák, meg egy lilát vélek.

Adjátok meg magatokat mécses képességek.



Mi történt félúton?

Olvadt hókristály vagyok.  Életlen, folyékony és tarthatatlan.  Egy esernyő szélén csüngök,  a távolságtartási kérelmet benyújtók íves határán.
Szilárd koromban tiszta vegyület voltam: Fentről jött, apró mértani alak, Két anyagból, körzővel húzott, zárt rendszer, A pont széle közötti szakrális, geometrikus szünetek Szelíd, néma himnusza.













Még nem

Vajon hányszor nyomódott ujjam,
mialatt egy kisebb edényt egy nagyobba pakoltam?
És vajon hányszor szúrt a villa,
míg eljutott egy gépből egy görgős kis fiókba?

Hányszor oldódott elmém borkapukban,
miközben felnőtten naív gyereknek tanultam?
És vajon hányszor szúr még a szív
mikor egy ilyen kapunyitás után, kékes füstöt szív?

"Szent ez az egész" s mi éktelenül
toljuk a napot egy homokórán belül.
Nyomódva, böködve, szúródva, oldódva
Így tuti, hogy nem világosodok meg a napokba.











Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét.
Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát.
Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca
lefelé a talp alatti sárba,
ahol barnás enyészete tátott szájjal várta.

A való azonban láthatatlanul tartott tovább.
Pára volt, meg csigáknak nedű
s még ennél is több maradt e szédült, kis világ.
Az anyagban szavatosság lejárta után,
átlényegült a tizenegyes szitán, sután.

Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára.
Úgyhogy talán senki se látta.



Reggelizős forrás

Hagyományos módon élek,
Tudatában a viszonzatlannak.
Csillagporos forrásvizet reggelizek
S kék szitakötőkkel táncolok egy patakok nélküli világban.
A látszat ellenére egyedül lélegzem.
Mire a nagy vízhez érek, minden viszonzatlan érzelmem csillagporrá változik majd egy másik reggelizős forrásban.


Csillagfürdő

Éjszakai szívséta,  Lebegő transzlétra, Tükörmódosult állapot,  Csillagfürdős, hálós tok, Parányi értelem, Véletlen vélelem, Tarka lépcsős ittenség, Bennünk ragadt istenség,
Árnyat söprő fényesség Pont


Pont
Pont

Jeltelen álmok

az agg történelem csontos gerendái
felett, a padláson lebeg egy porszem,
benne két tucat csendes sor ülepszik lassan
a zajtalan épület bordakosarára.

kilenc harmatos dióbél a tudás,
morzsányi a fájdalom,
egy! kavics a szerelem.

összefüggő életigenlő kántálás
a leülepedés kamrájában.

mindaz mi megmarad máshová kerül,
nem akad, nem kattog,
kisimulva hagyja hátra
a jeltelen álmokat.

hiába.

...és akkor, a lemondás percében:

- küzdj! - suttogja kihívóan az a huncut kék madár.

X

X halandó lény volt, de lépéseit az anyagba úgy kötötte útjához alakja, mintha egy lepkét akarnánk örökös földi járásra kényszeríteni. Annak a lepkének terhessé válnának aprócska - mégis önmagához képest - hatalmas szárnyai. Bizonyos, hogy eltávolítaná őket a teher végett meg azért, hogy hasonlatossá váljon földön járó új társaihoz. Ilyen volt. Alkalmazkodott. Szerencsére legbelső lénye minden egyes éjszaka kiszabadult és magával repítette külső burkolatát az ég felé. Volt amikor ezt szó szerint kellett érteni és volt amikor nem.  Különleges idők voltak,  telített energiákkal dúsult az anyag s szerkezete fellazult, amitől ő folyton a szárnyakra, az égre és az éjszakára gondolt.   X hajlandóságot mutatott, mégsem értették meg őt mindannyian. A szelídek igen, míg a többiek nem is akarták. Elfoglaltak voltak. Általában könyörtelen fétisekre vágytak és egymás végtelen kínzására sötét poklot álmodtak. Oly sok mindent képtelenek voltak megvalósítani de ez nagyon könnyen ment nekik. X-et is…

Véletlenül meghallottam

A tarló közül egy sárga lepke repült, az utolsó fényben mindig megnyugvó égbolt irányába. Durga tekintetével követte a kellemes kis kontúrt, mikor mögötte feltűnt a menetrend szerinti sárkány. A sárkány zajos szárnyaira hat apró, kócos négylábú vonyítva reagált és a rét túlsó felén addig kísérték a különös lényt, amíg gazdájuk épített határán egymás hátára nem kenődtek. A kudarcos vadászat után csend lett, amit egyedül a sárkány hatalmas szárnyainak suhogása töltött meg élettel. Durga tátott szájjal nézte a lepke helyét betöltő lény suhanását. A nap úgy bukott le, mintha egy hanyagul az asztalra vetett narancs huppanna a konyhakőre, magával víve színének és illatának minden báját. A sárkány helyét átvették a sötét hegyoldal rejtélyes felvillanó fényei, amik a semmiből tűntek elő, hogy minden logikusan magyarázható történetet megcáfolva cikázzanak fel s alá, mielőtt a feketeség végleg uralma alá hajtja a tájat. Durga álmokban rögzült, felülírhatatlan, édes, ismerős tájakon járt és mag…

Őr

Alexander Tangyekov: Inglis hisztéria

Nem te mondtad magadban ma?
Napom, órám oszló hava,
Fő mű tövén aljas baj,
morog, vonyít a létradal.

Nem pörögsz és ez pörögtet,
Vénádba hormont fröcsögtet,
Élénk benned a léteretnek,
Ki angolul, angol szelet vet.

"Úgy kéne sírni s zúg a vérem
Hiába minden álszemérem"

Hiába minden vi-hart aratnak
Szaladj vagy maradj az őr magadnak!





Eredmény

Egy félálombeli kis dikt-átor,
egy hidegre burkoló firk-ász,
egy szertelen szerdai szógyárról,
le mondani képtelen listáz,

a szatyrában gondot sok lattal vett,
a vihar utáni nagy csendből,
s a kék bárba benézve lomházott,
egy halomnyi képletes csődből.

s ő nem kért tőletek több gondot,
de tolt-átok rá a lattal,
s az ágyában álmatlan forgódott,
két tucatnyi plusz mínusz zajjal.

"hagynának" mondta a nagybetűs,
s e szátyárnak eszébe szökkent,
hogy képlete oldásra érett lett,
s az eredmény láttán most öklend.

sok tehetetlen  + üres cselekvés = sok cselekvésképtelen tehetség

Megjegyzés: A félreértések elkerülése végett ez a vers rólam szól. Magamnak diktálok! 



Jobbról és balról

Jobbról nézve:

Leteremtett, veled eledeles, kék elefántos masnievő leves, zakóban búcsúzós nyárvégi levegőn sétálok veled. Hovatovább? Kiüresedve bambuljak le. Lemondott program vagyok. Egy lomha éjfél utáni műsor. Felravatalozott nemzedék. Lóvá tett farsangi hangutánzás. Kálváriareggeli. Keresztboltozatos apszis. Leleményutó. Fanfár. Lapos kő tavon. Bolond kérész. Lambadázó kis szoknya. Sarlatán növendék. Nonfigura. Rakoncátlan rojt. Sejtelem. Egy majom. Egy el nem tékozolt este sarja. Forgács. Gyerekes lampion. Holnemvoltamba kapaszkodó mese. Vágytalanná vágyó malacpersely. Se bú se báj. Hatos, szalagos ajándék. Szelíd vadalmafa oldalhajtása. Faragatlan villám sújtotta fűz. Nemedék. Vagy holdsugár vagyok vagy csillag vagy elmegyek hozzád vagy te jössz vagy maradok madaram.
Balról nézve:
Napkelet, békeszigetelő fa, megértett, együtt érző, csillogó szerelemerdő, langyos szellő, rétre fekvő szeretet, narancsliget illata, táncoló patak levegő, bóbita, kék szitakötő, gyertyaláng, hajnal…

Motorkacér

...félálomban a sorok közötti részt mindig meg meg alva...

...és ott, ahol a tó, az a kis szürke semmi várt - ők látták ilyennek, akiket mindig többieknek hívunk - rádobtam a vízre fadeszkámat és hatalmas fehér, színes madarammal siklottunk át a világokon. Dimenzióugrató volt bárhova az állóvíz. Mi jártunk is ott a mindenhol, mégis csak a tavon. Ők, - akiket mindig többieknek hívunk - kívülről nézték a jelenetet, amit nem láttak. De akkor mit néztek annyira?  - Van, hogy azt nézzük mit nem látunk. - mondta madaram.  Madaram, nyitott szárnyú énmagam repítette nézőpontom felettem, hogy lenézvén onnan, örömmel töltsön el látványom. Nem beszéltünk, csak siklottunk a túlpartra. Madaram nagyobb volt, mint kis idővel ezelőtt a hátsóülésen. Tízszer akkora és ezeregyszer fényesebb. Csodamadár volt. Nem ragadozott, de senkinek nem volt prédája, mert nem látták, mégis tisztelte aki csak elgondolta.  A nádasnál már kontinensekkel arrébb reggeliztünk aranyfényt.  Jóllaktunk és siklottuk tovább a t…

Izge vőn

angelávé zsurzsünáji herzsonán
sémmonári durgevüli zorgtárán
kevze hongá vármánáré logvanám
titregüzi féltve űzi mándenám
dolga esztve lepke füllent hirtelen
mümgenem va dilleváré mindenem

erre vkvári csányürám cnim izge vőn!
izge cnim fuvzs dzsevi hzámi lopva lőn
haszva másé sír a batra müzgidőm
zonga sásos nádi zürgő frissegőm
ámde hozzád serceg minden tettlevőm

zorga früzi früzi venge hommanám
zláta marga düllevényes vaktalám
csodradzso a mirrené vra mászdálám
dijre vkvávi plijvü sokra rázüzsám
nekem veled zsenge zsenge rázüzsám


Vaeltoltam

Utólag már sajnálom, hogy annyi mindent elnapoltam A szívemben azt a csücsköt egyre ritkáb banporoltam Hanyagul két öblös ívét magamnál fog  vaeltoltam Most egy kicsit középen van, helyére egy csuprot dobtam
Téved majd a zaki látja, szívnek néz egy üres csuprot Megtöltheti, széttörheti én meg majd csak egyet csuklok

dermedt esti siránkozás kering a sok vajákolás babusgat egy fenyő ága dalol halott földanyácska
síró lánya haját fonja kicsi kezét simogatja szél süvít az erdő szélen
mágus mondat zsong a végen:
Kettő boltív alatt hordjad,  három napig meg se toldjad,  kilenc fehér holdját várjad,  patak vizét este lássad,  hozd a csuprot, csomót oldjad,  hét kéz fonta hajad bontsad!  Huss!



Kávé

Ahogy sétáltam a gondosan, mégis teljesen szakszerűtlenül összerakott túl keskeny kerti ösvényen arra a napra gondoltam, amikor először került elém az ügy, ami végül ide vezetett.  Teológus unokatestvérem hívta fel rá a figyelmemet. De nem úgy, hogy mesélt valamiről. Az ügy annyira hátborzongató volt és számára is homályos, hogy jobbnak látta, ha én magam derítem föl, így elvitt magával egy bizarr eseményre. Nem akartam megsérteni elutasításommal, de az esemény vallásos háttere miatt igen erősen taszított. Ma már tudom, hogy kétségbeesésében egyetlen lehetőségként az ő Istenének eszközét látta bennem, s ha csődöt mondok e téren hitevesztett emberként kell leélnie az életét.  Az a nap azonban az én életemet sem hagyta érintetlenül. Hivatásomból adódóan, számtalan feltárt és feltárás nélküli mégis lezárt akta sora állt az én Istenem és köztem. Már régen nem láttam őt.  Azon az estén ott álltam unokatestvérem jobb oldalán egy épületben, aminek eredeti funkciója talán iskola lehetett. A …

Szakemberek

Száz meg száz almacsutkával műanyag vödörbe landolt terméketlen álom rohad valami művi összanyag anyagtalan közepén. Nyirkos, penészes lehelete messze űzi az élőket.
Számokban mérő "szakemberek" celebvacsorát löknek éhes társaim elé, hogy lenyelvén a módtalan élelmet felboruljon az "emésztésük".
Közben odakint a dolgaszakadt szánhúzók csendben fagynak meg a szellemi télben.
Mellettük tehetséggel telepakolt terülj terülj asztalkákon rohad a valódi táplálék. Értetlen, csalódott vagy dühös tettestárs itt mindenki.
Ébresztőt fújnék a szellemi éjszakába, de hasztalan. Több és hatalmasabb ezen az apró lepkeszárnyon a vadul száguldozó lámpaoltogató.

A szennyeskosár

Azon az estén négy centiméter, csillogó hó borult a tájra. Ez a négy centiméter volt idén az első megkésett havacska, ami koránt sem volt elegendő egy egységes hótakarónak. Itt ott kilógott belőle a helyi mindenség. A csillogás a fagypont alá süllyedt hőmérséklet elegáns mutatója volt. 

Bon az előző ténytől boldogan, egy kicsit későbbi erdei sétát tervezgetve lépett a frissen épült ház hálószobájába, hogy összeszedje a szennyest és bedobja a mosógépbe az első mosást. Megy az a gép magától is míg ő határozottabban életre kel. A házban mindenfelé kinyitogatott dobozok, egy fél élet kincseit mutogatták. A hálószoba sötétlila ágytakaró volt a nappalok fölött. Pár pillanattal ezelőtt tompán hullámzott ki alóla a valóság két szűrője, hogy mielőtt bármit is leszűrnének fogat mossanak és kávézzanak egyet.  De a sors a szűrők beindulását ma egészen máshogy tervezte. Éppen ezért Bon először illúziónak vélte a látottakat. A négy méteres, impozáns magasságot tartó baloldali fal enyhén mozogni lát…

Módszertan

Lazgul professzor tanítványával szokásos padlórecsegtető sétájára indult. Ehhez fél évezrede ittragadt szellemét komolyan kellett edzenie. Ideje volt rá bőven. Számára ez sokkal több volt, mint szórakozás. Annyira jól csinálta ezt a tevékenységet, hogy az ittragadtak egy állófogadás keretén belül "a padlórecsegtetés nagymestere" címet ajándékozták neki.
Módszertant is kidolgozott, így a padlórecsegtető tanfolyamot annak idején fel is vették a világmindenség képzési jegyzékébe, úgyhogy Lazgul professzor tulajdonképpen egy VKJ-s padlórecsegtető tanfolyam vezetője volt. 
Ezernél is több diákja közül az egyik legtehetségesebb, Zilfterény gróf most is mellette lebegett és csodálta a mestert. A mester beszélgetésüket egy nagy sóhajjal szakította félbe, majd enyhén megemelt hangszínen így szólt: - Tudod Zilf hogyan jöttem rá a padlórecsegtetés módszerére?
Zilfterény grófot összesen hárman hívhatták Zilfnek. Természetesen Lazgul professzor közéjük tartozott. Zilfterény gróf egy pill…

Kattogástörők

- Elnézést a zavarásért - lépett a gépházba Trű - leállt a gépezet? Dolgába merülve ült a gépész. Fel sem nézett úgy válaszolt. 
- Nem. Nem hallja? Minden rendesen forog, kattog meg gőzölög. - Nem értem.  - mondta Trű. - Tetszik tudni én egy alkatrész vagyok. - Hogy érti ezt? - nézett maga elé a gépész.  - Hát nem látja? Fogaskerék vagyok. Ugyan picike, de azért mégis egy fogaskerék.

Szürrevers

Nordoggán vi fürvülleh Lazdág lazdág díve Fertengered hal mangarán  se nyulla, se gyille.
Mardangúzva nurfulán a mújlap, a mújlap ser mundokün a grappalág se nyulgad, se fulgad.
Most fürgén fut a túlra át egy nyúlhad, egy nyúlhad Én vennék tőlük tombolát de túl nagy, de túl nagy.
Hol tarkán ül a sülve szép kép rólad, meg rólad De merre lép a botlad láb ott voltad, ott voltad.
Mégse tépek vonva sárt Se nyolcat, se tollat És elmesél a csotradány egy mondat, egy mondat.





Pszeudó kortárs versek másoktól mégis tőlem

Férfi és női kortárs vers karika túra

Dzsoké Fil de Kováts verse

Belenyaltam a szájába

Ülök bebaszva a Trinityben,
Mobiltelefon a nyár hazug,
Ellopta a Gyuri a nagymellű nőmet
s nekem csak a pecsétes rózsaszín
nájki póló gyűrődik a laptomon alatt a széken.


Ennyit tudsz kisanyám,
Tegnap én, ma Gyuri.
Sírtál a vállamon  de Ákos
baszottszar dalaira altattad el a szerelmünket,
ami még bennem sem volt
nemhogy benned.
Kidobott nájki póló kukába szánva,
felesleges könnycsepp nem hullott.


Kiss Eleó Nóra Trefragáz verse

Obégat

Lovakkal álmodtam.
Szelíden szálltak valami ködben.
Mobiltelefonnak szorítok én is helyet a versben
Hisz kopott életünk jelképes szárnynélküli madara ez,
Világít, lobog, őriz, véd és elvarázsol.
Okosabb, mint Zoli, pedig ő a PPKTEEFA-ra járt.
Zontafaológus píédzsdí professzor negyeddiplomás hintafuntográfus.

Fülemben őszi levelek színkavalkádja dalol, míg
a szomszédban a meg nem született béke némán óbégat.


Üzleti céllal született cinikus, mégsem vicces szarságok idézetes párnákra

Ha felvállalod amit gondolsz nem mindenki fog szeretni, de ha nem - na látod - akkor sem!

A szabályok azért vannak mert nélkülük rend lenne.

Ellenségem ellensége egy másik ember.

Sok lúd sokat gágog és rendszerint megfeledkezik egy disznóról.

Jó borra nincs ígény, a cégérről meg már azt sem tudják mit jelent.

Jobb félni... ezt a mondatot képtelenség értelmesen befejezni.

Ki mint vet úgy arat más.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, hogy pacsizzanak vele.

Őszinte ember nincs, csak bolond. Tartja egy magyar közmondás!!!
Bolond ember nincs, csak őszinte. Tartja egy magyar.

/Minden jog....om elvesztettem, amikor megszülettem./





Hol volt, hol nem volt

A lebontásra váró bakterházban, kövér kaktusz és két sovány tarka-macska betonlépcsőt sávol. Keretből újuló vasút mellett, pipacs nőtte pályázati halom vizuális háttér effektté, majd kisebb része Tibi Szlovákiában bejegyzett építőipari cégének eladásra kínált portékájává, nagyobb része tájba illetlen gazos dombbá válik.

Homok

- Ez vajon kinek szól? Észrevetted, hogy sehol egy teremtett lélek? - kérdezte Galagonya.  Ketten haladtak a kihalt úton. Jobb kéz felől egy iskola épülete kongott az ürességtől de mégis szólt benne a hangos bemondó. Propaganda arról, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy beilleszthető legyél a keretbe. Valaki jó ötletnek találta almazöldre pingálni az egymáshoz ragasztott dobozépületeket.  - Kedvem lenne filmezni. Annyira bizarr nem? - kérdezte Galagonya. Teljesen a hatása alá került a látottaknak.

Létezem

öntudatára ébredt volna az egész?
okos lett az ember?
az információ birtoklás együtt jár az önálló gondolatalkotás képességével?
más más csatornákra hullámzunk s így természetes, hogy egyre élesebben válunk el egymástól?
a szél könnyedén szerzett titulusainkat lobogtassa tarka zászlók helyett?
alatta gyülevész csoportok üvölthetik; egyik a másiknak:
te vagya hülye! te vagya hülye!
a tele vízió és a virtuális világ minket szolgál?
az oktatás - ebben a formájában - valóban értünk van?

Vagy:
Uniformizál és egyszerű bábokká, szabadnak hitt rabszolgákká, könnyen mozgatható tömeggé varázsol?
Esetleg  minél tovább tart, annál komolyabb az agymosás és több a melléktermék?
Hallottál már a messiásfóbiáról?
Elitképzésről?
Kiválasztottság érzésről?
Papírgyűjtés 80-as IQ-val? Hm?
Vajon tudod mi a különbség másolás és alkotás között?
Tapasztalat és elmélet között?
Kritika és ítélet között?
Oktatás és kioktatás között?
Elismerés és seggnyalás között?
Hála és hajbókolás között?


Helyettem:
Beszéld meg…

A szurok

Valami olyan évszámot írunk, ami ezerkilencszáznyolcvannal kezdődik s pár elszánt gyerek a hőmérő higanyszálára tapad.
- Talán ma. - gondolják.
Judit és Piroska egyszerre kéredzkedik ki s így abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy együtt kereshetik a megfelelő szerszámot.

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.

Ismétlés

Kár hogy nem tudom megmondani pontosan mikor írtam ezt a szöszmöszt, de azóta is folyamatosan aktuális. Hogy kinek mi, meg hogy azt azért engedtem döntse el saját maga!

Nem jobbnak kell lenni hanem jónak!

Egy nap furcsaságainak gyűjteménye:
1. Gyűjtöttem két vicces mozdulatot. (Az egyiket el tudom magyarázni. Hátrafelé kell menni anélkül, hogy a talpad elemelnéd a talajtól és a két lábfejed elmozdítanád egymástól.)
2. A furcsa mappában megint landolt egy screenshot a híradóból. 
3. Eltöltöttem egy informatikai hullaházban három órát. 
4. Csodálkoztam, hogy egy hét, egy napnak tűnik. (Gyanítom a hármas pont összefügg a négyessel.)
5. Telefonálás közben szaloncukrokon repülő malacokat rajzoltam és még sok hasonlót.
6. Ránéztem az egyetemi évek fotóira és hányingert kaptam: szó szerint.
- Szorongástanfolyam megfelelési kényszerben szenvedőknek. - gondoltam.  7. Rájöttem, hogy ká versenyszelleme nemhogy nem lelkesít, hanem lehangol. Aki akar nevezzen be az egy életen átívelő "legyen mindenki jobb mindenkinél" rendezvénysorozatra! De nélkülem. - gondoltam.
Cél szentesít! - mondják. Győzzön a legagresszívabb és emeljétek piedesztálra!
Vaaagy leheeet hooogy:
Nem jobbnak kell lenni hane…

Zsorzs

- Áh - legyintett keserűen 'em' - hazugság ez is! - mondta félhangosan és megint a piros X-et választotta.
- Mémeket gyártanak. Mossák egymás agyát. Önprovokátorok, nézetdiktátorok! Az ilyen osztana meg inkább egy napi cukit. A műköröm után kettővel azonosul világpolitika témában. Odaírja, hogy mennyire érti, meg átérzi meg tudja. Mindezt egy - természetesen - budapesti fotelből. Mert onnan mindent olyan tisztán lehet látni. Én nem látom át mi folyik itt. Isten őriz, hogy ilyet állítsak. Azzal nagyon lebecsülném az ellenségeimet. Nem konkrétan az én ellenségeim. Tudod hogy értem.

Kulcsok

Csobánka és Pilisvörösvár között van egy nagyon kanyargós út. Valaha makadám út volt és a városi legenda szerint rally útnak épült. Nem tudom, hogy ez igaz e, én régebbinek gondolnám, de az igaz, hogy rally-ztak rajta. A két település közötti szakasz majdnem teljesen lakatlan (leszámítva egy lovardát) és a közepén van egy csúnya hajtűkanyar.

Felajánlás

medvecukor képű háttérképet lopók,
üres fecsegésben kávédat kortyolók,
mérgezett salakot könnyeden benyelők,
értük lévő mosolyt szüntelen temetők!

Durva

Csak rövid ideig maradt egyedül. Hazug tavaszillat, hamis madárcsicsergés. Csalfa színvilág szűrődött be gondosan festett fényérzékelőin. Az istenekre emlékeznek így. Hazugsággal? Hamissággal? Csalfasággal? Igen. Az e pillanatban magányba kényszerült alak azonban festékkel keretezett látószervét használta emlékezésre.

Tisztaság

Édesanyám emlékére

Léptem, lépegettem.
Lélegeztem a szakralitást.
Nem volt benne tömjén, se kongó épület.
A fák karcos kérge alatti
Tiszta, hideg víz,
Ködben ücsörgő pislákoló tűz,
Lefagyasztott képpé alakuló patak volt.
Kupola rajta a csend,
s pillér a láthatatlan szavak.

A Méltatlan

A hely nevét vagy onnan kapta, hogy jobb sorsa érdemes emberek kerestek benne esti menedéket kikapcsolódás gyanánt vagy onnan, hogy falaiba, valaha méltóságteljesebb eseményeket kódoltak, mélyebb gondoktól dülledt szemű, erős alkarú őseink. Ez utóbbi esetben mi nem voltunk méltóak őseink terveihez.

Altató

Egy apró mozdulat és elrontod a képet. Ne ficánkolj!

Látomás állomás! Megérkeztél.
Lelkendező kezdet!
Morzsaként hull veszted.
Homályos, ingoványos, céltalan cérnaszálon vánszorgó tátongó távlat.
Bábos márványos ábrázat.
Könnyed köríven töröld le a könnyed!

Hason más

Ismerős vagyok valahonnan.
Nem keverem össze mással.
Azonos vagyok,
azzal a hason fekvésből
szemlélődő hasonmással,
fekete macit szorongató,
logó kabátokból
nyúlós közönséget gyártó,
dimenzión túli
társsal.

Mint szenny a kvarcot

Faragtam magamnak arcot:
Ál.
Mögötte vívom a harcot.
Kár.
Hagytam magamon karcot
Már.
Sorjázva, pergetve a sarcot...
Bár
Színezve, mint szenny a kvarcot.

Sár.


meg pár átaludt
Nyár
más szájakban eltévedt édes
Nyál
és egy ködös szélben lobogó piros
vagy talán mályvaszínű
Sál